Dráma

A katarzis a dramaturgia világában és később a freudi pszichoanalízisben egyaránt alkalmazott kifejezés. Dramaturgia szempontjából először Arisztotelész használta ezt a szót, mely közvetlen, konkrét jelentése: megtisztulás. Arisztotelész azt az állapotot és/vagy folyamatot nevezte katarzisnak, ami egy tragédiában a főhősben megy végbe. Magyarán a főhősben bekövetkező megrendült, emelkedett, megtisztult lelkiállapot, ami kihat a nézőre is, magának a tragédiának az összepontosított célja.

A mű által a néző/olvasó olyan - eddig nem megélt- dolgokat tapasztal, hogy ebben a felfokozott lelki állapotban eléri a főhőssel való azonosulás csúcspontját. Eredményként teljesen magáénak érezve a helyzetet, ezzel elérve a katarzist, egy lelki megtisztulást, mely a mű folytán szétterjedt érzelmeket és tapasztalásokat összesűríti, és kimossa az emberi lélekből. Ezen alkotások segítik az emberi lélek fejlődését.

Mindez azért lehetséges, mert a lélekben keringő és lappangó elfojtásokat, illetve egyéni konfliktusokat a mű által megteremtett egyre fokozódó lelki állapot felszínre hozza, ezzel összekötve a befogadót (néző, olvasó) és a közvetítőt (maga mű, és részletei), e kapocs által lehetővé téve a személyes megtisztulást. Röviden függővé válunk a műtől addig pontig míg el nem érjük a katarzist.
EZÉRT NEM MINDEGY, HOGY MILYEN ALKOTÁSOK KERÜLNEK PUBLIKÁLÁSRA A JELENBEN.

Mert legyen szó bármilyen alkotásról (film,zene,színpadi mű, stb. ), mind hatással van a lélekre, s amennyiben az alkotásnak nincs lelki háttere (nem okoz katarzist), csupán a már említett anyagi ( Pl: PROFITORIENTÁLT) céllal jött létre, akkor bizony egy dolgot tud csak elérni az emberben, és ez nem más mint a fizikai valóság megerősítése, egy merevség létrehozása, ami nem engedi a valódi tartalommal rendelkező jelenségek befogadását. A befogadó függővé válik, és azonosul azzal a mondanivalóval, amit a lelki háttér nélküli alkotás nyújt.

A legjobb példa erre pl. a hollywoodi filmipar, melynek a "happy end" szindromája változatlan évtizedek óta, s a vérszegény zeneiparral és a média irányításával együtt azt a hatást érik el, hogy a megszokott körökből kisegítő csatornák egyik fő vonalát, a tisztító alkotásokat eltakarják.

Azért használtam az "eltakarják" szót, mert noha nagy hatásfokkal működik az emberek érzelmi eltompítása, az idáig létrejött valódi MŰVEKet nem képesek eltüntetni, csak elvonni róluk a figyelmet. Nagy előnynek számít az Internet és a rengeteg egyéb forrás, melyet tudatosan használva hozzájuthatunk a lelkünk számára éppen szükséges alkotásokhoz.
Ha elég éber és tudatos az ember, akkor nem befolyásolja, hogy minden csapból a tompítás és a szürkítés ömlik (természetesen van néhány "csap" kivétel). Ám aki már képes így szelektálni és felismerni, azt óriási aggodalommal tölti el ez a rengeteg csap, és az állandó és végtelenül sűrű folyékony massza, ami korlátozza az embertársait.

És most néhány szó magáról a rossz módszerről, mely az értékes alkotások helytelen közvetítését takarja. Ez nem más mint a rosszul felépített oktatási rendszer (gyakorlatilag világszerte). A saját anyanyelvi irodalom létejötte lehetővé tette, hogy rendszerezve elérhetővé váljon óriási mennyiségű lelki hátterű alkotás. Ezzel nincs baj. "Csupán" az időzítéssel.
Mikor az ember a középiskolát kezdi el taposni, nagy többségében a figyelme nem tud huzamosabb ideig koncentrálódni ezen művek többségére, mert lelke más szinten mozog akkoriban, s ezen alkotások megkövetelnek egy bizonyos rezgésszintet, amihez ilyen fiatalon többnyire még nem áll rendelkezésre elegendő megélés és tapasztalat. Ezek után csodálkozunk, hogy az iskolai közösségek "alaptünete" az iskola kerülése, és a hosszan tartó tanulás "nyűge"? Ilyenkor nem érti tisztán az ember, hogy mit tanul. Csak egy bizonyos mértékben, ami viszont segítség nélkül elvész. S tudat alatt ilyen kudarc élménnyel kilépve a kapun kiszolgáltatottá válik.

Ezt a kiszolgáltatottságot használják ki a lelki háttér nélküli alkotások a médiával, melyekben a fiatal lélek megnyugvást talál, mert pozitív élményeket tapasztal belőle. Ezeknek az "alkotásoknak" ez a lényege, mert a valódi érzelmek és tapasztalások helyett nyújtanak egy szürke, vérszegény valamit, amivel semmi dolga nincs a befogadónak (Televízió), így magát a befogadót is eltompítja és érdektelenné teszi.

A legveszélyesebb pedig az, hogy az eltompított embernek fogalma sincs, és lehetséges, hogy nem is lesz fogalma arról, hogy eltompult.

Ha valaki köröket fut, ezt azért teszi, mert tudatosan nem tudja, hogy köröket fut.
Lehet, hogy olykor felmerül benne valami, de nem válik ez az érzet tudatossá az eltompultság miatt.

S miután már fiatalon belekerül ebbe a körforgásba, így örökségként magával viszi a további élete folyamán is, s legrosszabb esetben továbbadja gyermekeinek.