Spirituális élet és Nemzeti öntudat

Korábban is akaratlanul egymás mellé raktam a kettőt, s megpróbáltam összehasonlítani őket. Vagy inkább egymás mellé rakva őket valami valamivel könnyebb...:)
Lássuk!

A szlovák nyelvtörvény a legutolsó cseppem. Az elmúlt korokon áttekintve könnyen arra a felismerésre juthatunk, hogy bizony időről-időre egyre kevesebb "unicum" marad meg nekünk/belőlünk. Területek, hagyományok, büszkeség, összetartás... És most itt ugyan nem érezhetően (csak közvetetten) pedig a nyelv. Szomszéd barátaink napról napra kitépnek belőlünk egy kisebb-nagyobb darabot, mi pedig olykor mosolyogva, többnyire pedig a metrón lehajtott fejjel csendesen tűrjük. De hisz ez nem is eltűrés, mert nem jön létre óriási felháborodás egy alkalommal sem, sőt minden egyes alkalommal mintha egyre jobban éreztetnénk, hogy "jöhet még".
Lehet, hogy a nálunk kialakult mai közélet, média, politikai felek, és "pénzesek" a szomszédainkra való reakciókból lelkesedtek be, hogy "jé ezekkel bármit megtehetünk!". Így jött létre az, hogy a kis kólóniánkon belül jobban kihasználnak minket, mint a nagy fenyegetésnek tűnő szomszédos megerőszakolási kényszerek. Persze azt is fontos megjegyezni, hogy ott is csak egy bizonyos réteg szokott rá a megerőszakolásra, a többség szinte mindenhol áldozata a nagyokosoknak, akik materiális szintükön megragadva meghazudtolják a saját születésük értelmét, ezzel gyakorlatilag megkérdőjelezve saját létük jogosultságát. (egy bizonyos szinthez való ragaszkodás, és egy állapot minden eszközzel történő fenntartása az emberi élet és fejlődés megtagadása. A mindenkori rendszereknek, médiáknak, hatalmi pozícióban lévőknek nincs semmilyen lelki hátterük, csak a fenntartásukra törekszenek.) .
Ám a "nagyokosok" élete majd későbbi témákban boncolásra kerül.

Visszatérve a kis forrásunkhoz... Napról napra egyre kevesebbet tudhatunk magunkénak a mai környezetben melynek kiváltó oka és egyben célja egy olyan állapot megteremtése és kialakulása, amelyre nem volt még példa a visszaemlékezhető múltunkban. Minden bizonnyal nem ez az első eset.
Mégis merőben újszerűnek hat az állóvízhez képest, ami évszázadok óta csak terebéjesedik, és a fejlődő technológa által sűrűbbé válik. Ez az újszerűség azon a létszerűségen alapszik, hogy spirituális életet, fejlődő lelki folyamatokat, előremutató megéléseket csak erősen mérsékelten lehet egy mai társadalmi rendszerben folytatni. Hogy gatyába rázzam a dolgot: akarva-akaratlanul a mai Magyarországnak hívott szelet a nemzeti öntudat fokozatos eltűnésével, a társadalmi kihasználtság növekvő érdektelenségével, és a fokozódó értetlenség érzésével a meghatározhatatlan jövőben egy olyan jelenség kiteljesedése érezhető, amit nem lehet országnak hívni, és amely az emberi élet természetes fejlődésének bölcsőjét jelenti.

*((Megj:Nagyon nehéz leírni, lehetséges, hogy önmagában is boncolásra kerül ez a bejegyzés))

És már el is érkeztünk egy alapvető dologhoz, mely világszerte elismert tény a hozzá értő körökben: Részben elhelyezkedése miatt, részben nyelve miatt, és egyéb energetikai illetve lelki alkat következtében, az itt élő emberek, kimondhatjuk, a magyarok az egyik legfogékonyabbak a lelki élet követésére, és a tudatos életre.
A legkönnyebben ezt az egészet "nemzeti öntudatnak" csúfíthatják a kételkedők, akik szerintem valójában nincsenek, csupán megszokott, anyagi bizonyítékra van szükségük, mely a legfőbb akadálya annak, hogy az ember elinduljon egy olyan úton, amiről eleddig többségében fogalma sem volt (de számukra is lehet kapaszkodókat adni az álmodás, és álmok terén, illetve a korábbi tiszta gyermeki alkatuk által).

Már-már kiszúrja mindannyiunk szemét, és mi hozzuk fel a legtöbbször, hogy miért vagyunk olyan szomorúak? Mindannyiunkban ott van az emlékkép a közlekedési járművekről, ahol egymásra nézve többségében csak a mély letargiát és depressziót tapasztaljuk egymásról ( Főként a METRÓÓÓN). Persze mindig vannak kivételek, de az alap emlékképünk megegyezik. Aztán ott van az ellenkezője, amikor illuminált állapotban végigröhögjük és üvöltözzük az utat, néha már olyan hangosan, mintha ezzel akarnánk elfeledtetni magunkkal, hogy fogalmunk sincs, hogy mi zajlik le bennünk és, hogy miért is van ez.

És el is jutottunk az alapvető tézishez: Fogalmunk sincs, hogy mire vagyunk képesek. ( És ez nem csak ránk vonatkozik, hanem minden emberi lényre ezen a bolygón. )

Már végigjártuk a lehetséges utakat materiális szempontból (és most csak az ún. magyar kezdettől nézzük és a főbb eseményeket): voltunk hazátlanok, és vándoroltunk. Aztán hont foglaltunk. Utána nőttünk, nagyok lettünk és féltek tőlünk, mi voltunk a "királyok". Aztán többször, változatosan megszálltak minket, megtapasztaltuk sokféle szemszögből, hogy milyen, ha "elfoglalnak" minket: Küzdöttünk a megszállás ellen felkészületlenül,szétzilálva (tatár), küzdöttünk egy ideig erősen, aztán szeparálva, végül segítséggel (török), átéltünk egy nagyon furcsa kapcsolatot egy szomszéddal egyszer így, egyszer úgy (osztrák), aztán ha már végre megszoktuk hogy van otthonunk, gyorsan még egy szörnyűséget kaptunk (I.VH) és otthonunk feldarabolták (Trianon), meglepetésként jött a fantaszikus kiszolgáltatottság érzése (II.VH), és utána végre az "igazi" nagyhatalom, a Szovjetúnió és az ő kis gyermeke a szocializmus/kommunizmus. De még itt nincs vége, mert vigasztalásként kaptunk egy demokráciát, ami önmagában nem is létezik, nálunk meg pláne, és mellé kaptuk a "cég ajéndékaként" a kapitalizmust. És így szűnt meg a mai ember, és lett belőle fogyasztó.

Utáltak már minket ezért, szerettek amazért, jóba voltunk ezzel, rosszba voltunk azzal, részt vettünk sok mindenben, pár dologból kihagytak. Mindenki elismeri, hogy sűrű volt a történelmünk idáig. Átéltünk jópár dolgot, amit adhat nekünk ez a "kör". És így ezek után csodálkozunk, hogy nem akarjuk egyiket sem? Ez már unalmas. És tényleg! Már megéltük ezeket mind, megtörténtek velünk és kész. Tanácstalanok vagyunk. Valami egészen más kell.
És amíg ne tudjuk, hogy mi az, addig olyan megoldások születnek, mint az általános hangulatunk a metrón. Illetve a csökkentett hozzáállásunk. És pont ezekkel visszük előrébb a helyzetet. Csak időben kell kézbe venni a dolgokat, mert akkor túl hamar kezdődik majd minden elölről... Nincsenek fölösleges körök, de vannak olyan jelenségek, melyeket akkor ragadunk meg, ha már épp unjuk a köröket. És ez a soksok kör pedig azért jön létre, mert ugye akik a fenntartásukra törekszenek, azok csak úgy maradnak fent, ha te nem változol semmit (ezek az elején említett "nagyokosok", "rendszerektől-állóvízig".)

A többieknek még van mit megélniük bőven. Mindegyik országnak még sok-sok megélnivalója van. Nekünk is, csak más szempontból. Mindenesetre már számomra is egyre valószerűtlenebb, hogy "országokról" beszélünk... Hogy nem teheted be a lábad akárhova a bölcsődben.

Tekinthetjük ezt az egészet mindenkit körülölelve is, nem csak velünk a főszerepben, és akkor csakis arra juthatunk , hogy bizony soksoksok évezrede zajlik ez az egész folyamat, és már évmilliókról van szó, és rengeteg bölcsőről, és végtelen sok lélekről.


jóéjt.