Fizikai betegség tudatos felhasználása

Az egész természetesen az ismert megállapításból indul ki: Miszerint a test a lélek tükre (és fordítva), tehát ha valamilyen módon megbetegszünk, annak okát önmagunkban kell először megkeresnünk. Vajon mit "rontottunk" el? Mit kellett tennünk ahhoz, hogy a lelkünk ilyen módon nyilvánuljon meg? Mielőtt mélyebben belemennénk, elsőként azt a gondolatot dobjuk ki magunkból, hogy a betegség egy rossz dolog.
Külső megnyilvánulás terén, a felszínt tekintve jutottunk mindnyájan erre a megállapításra. Hisz elgyengülünk, egy ideig képtelenek leszünk folytatni az idáigi tevékenységeinket, egyszóval a betegség "akadályoz" minket, ebből eredően kerülni próbáljuk. Csak arra nem gondolunk, hogy míg a testünk beteg és szenved, képtelen az idáigi tevékenységekre, addig vajon belül, mélyen bennünk mi zajlik le? Mi van a lelkünkben ilyenkor? A lelki figyelmeztetésen kívül mi haszna van egy betegségnek, mondjuk egy tüdőgyulladásnak?

Természetes módon egy kialakuló betegség a tudatunk figyelmét változtatja meg. Az idáigi koncentrálásunk a külvilág felé lecsökken, s önmagunk felé irányul. A kifelé irányuló energiáinkat magunk felé fordítjuk, ami szinte azonnal bekövetkezik a figyelmünk önmagunkra való fordításával. Ilyenkor a lélek "összehúzódik", a külvilág felé való megnyilvánulásai lecsökkennek, és befelé fordulnak. Ez lehetővé teszi önmagunk közelebbi megismerését.

Az ilyenkor létrejött tudatállapot az egyik célja a betegségnek. Érzékelésünk megváltozik, érzékszerveink ingerküszöbe lecsökken, a legkissebb változásokat is fokozott mértékben tapasztaljuk meg. Legjobb példa a hideg-meleg érzet sűrű váltakozása, alacsony hőigadozáskor is, illetve a szaglószervi működés megváltozása. A sok váladéktól ugye szaglásunk tompul, viszont a szervi működés így sokkal érzékenyebbé válik ( kevesebb inger éri a szaglószervet, így az oda eljutó érzetek sokkal intenzívebben hatnak), ezért van olyan borzalmas íze pl. egy cigarettának ha betegek vagyunk (nem dohányzóként pedig pláne).
Megemlítendő még a rossz közérzet, émelygés, ingerültség és láz állapota, melyek mind-mind az önmagunk felé való fordulást serkentik, és egyenesen arányosan elterelik a külvilágról való figyelmünket.

Összegzésként: Létrejön az általános tudatállapotunkhoz képest egy független lelki állapot, melynek az én-központúság az alapja, így kapunk egy saját külső szemszöget, melynek segítségével az elgyengült szakaszban sokkal többet tudhatunk meg önmagunkról, ezen túl megtalálhatjuk betegségünk okát is, továbbá egyben felkészülünk életünk következő szakaszára (minden egyes betegség valaminek a végét és valaminek a kezdetét jelenti.). Ennyi, mindünk által tapasztalható következményt figyelmen kívül hagyva a betegség megoldását szintetikus szerek bevitelében látjuk?

Ezek után nem meglepő, hogy általában utálunk betegnek lenni. Nem elég annyi tudás, hogy egy baktérium vagy egy vírus okozta a betegségünket. Külön-külön mindenkinek az a dolga, hogy megismerje énjének azt a részét betegsége alatt, amellyel még elintéznivaója van. Amely beengedte testünkbe magát a BEtegséget.


Olykor szükség van külső természetes segítségre mely testünket fizikailag jobb állapotba hozza, mert míg nem vagyunk képesek elszakadni a fizikai valóságunktól, addig függők leszünk a fizikai léttől, tehát meggyógyulásunkhoz anyagi megoldásokra is szükség van. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a szervezetükbe bevitt anyagoknak természetes eredetűeknek kell lenniük.
Amennyiben képesek vagyunk a fizikai gyógymódon túlról tekinteni betegségünk forrását, akkor fel tudjuk használni ezt az állapotot lelkünk újabb szeletének megismeréséhez, és legjobb esetben külső segítség nélkül meggyógyulhatunk.

Tehát ha legközelebb "betegek" leszünk ( szebb szóval élve: változunk ), akkor tegyük túl magunkat nyűgösségünkön, tekintsük természetesnek, hogy kellemetlenül érezzük magunkat ( hisz mi okoztuk magunknak ezt a betegséget, nem más ), s e furcsa, szokatlan lelki állapotban figyeljük önmagunkat, a szükséges pihenésen kívül. Fogadjuk el, hogy most önmagunkkal kell foglalkoznunk, s fogadjuk el, hogy ha nem is láthatóan, de változáson megyünk keresztül. Amint nem tagadjuk meg a betegség által okozott megéléseket, láthatóvá fog válni számunkra énünk egy idáig ismeretlen szelete, mely megismerésével értékesebben, lelkileg tisztábban élhetünk majd tovább.